|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 462 találat | lapozás: 1-30 ... 421-450 | 451-462 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Borbély Tamás 2017. április 21.Marosvásárhelyi sajátosságA romániai magyar oktatás is folyamatosan változik, átalakul, hangsúlyeltolódások történnek, amit részben a kor szelleme, a változó követelmények idéznek elő, de bizonyos alaphelyzet nem változott az elmúlt több mint negyed évszázadban. Magyar tannyelvű iskolát ma is szinte ugyanolyan nehéz alapítani, mint 1989-ben volt. Ezt jól mutatja a marosvásárhelyi római katolikus líceum esete, amelybe azt követően kötöttek bele, hogy már megalakult, és elkezdte működését. Az elmúlt több mint 25 évben számos erdélyi városban lezajlottak az iskolaalapítási harcok, többnyire sikerrel, de számos vesződéssel. Minden településen a helyi politikai és társadalmi viszonyokból fakadó sajátosságoknak megfelelően zajlottak ezek a csaták. Helyi specifikumok mindenütt voltak, ezért kicsit különbözött a helyzet Kolozsváron, Tordán, Máramarosszigeten, Szatmárnémetiben, Déván, vagy Szamosújváron. Minden településen a viták a helyi tanácsban zajlottak, és általában a román pártok hallani sem akartak magyar iskolák alapításáról, vagy arról, hogy tanintézmények magyar személyiségek nevét vegyék fel. Felmerül a kérdés, miért nem tudnak szót érteni románok és magyarok az oktatási kérdésekben. Lehet szépítgetni a valóságot, de nem érdemes, mert az mindig tévútra vezet. Minden iskolaalapítási és anyanyelvi oktatási jog zsigeri ellenállásba ütközik román részről. A román és a magyar álláspont élesen egymásnak ütközik, és mindig úgy tűnik, nincs olyan köztes zóna, amelynek keretében racionális kompromisszumot lehetne találni. Valahogy mindig úgy kezdődik a történet, hogy román és magyar oktatási érdek összeegyeztethetetlen. Aztán amikor mégis megalakultak ezek a tanintézmények, kiderült, hogy életképesek, senkinek az érdekeit nem sértik. De miért kell akkor eljátszani minden intézményalapításkor az acsarkodást? Borbély Tamás / Szabadság (Kolozsvár) 2017. április 25.Szakértők és jelszavakHarmincötezer adóügyi tanácsadó szakember kerestetik, miután a kormány radikális reformot akar végrehajtani az adózási rendszerben. Az újítások 2018. január 1-től lépnének hatályba, és leghamarabb 2019-ben éreztetnék hatásukat. A hatóságoknak és a lakosságnak körülbelül két évük van felkészülni az új rendszerre, ha a kormány valóban végig tudja vinni az elképzelését, amelynek első tervei a napokban kerültek nyilvánosságra. A háztartási globális adónak nevezett új rendszerrel kapcsolatban az egyik legnagyobb kérdőjel, hogy bonyolultabbnak tűnik, mint a jelenlegi adózás, amely 2005 óta hatályos. A román állam tragédiája az, hogy az egyszerűbbnek tűnő egységes adókulcs sem hozott több bevételt GDP-arányosan az államkasszába, így a történelmi szakadék az uniós átlagnak számító 45 százalék és hazánk 28-32 százaléka között megmaradt az elmúlt bő évtizedben. Most egy bonyolultabb rendszert vezetnének be azért, hogy a lakosság bizonyos kiadásokat leírhasson az adóalapból. Szokatlan módon a háztartás fogalom nem feltétlenül egy családot jelent majd, hanem bárki létrehozhat adóalanynak számító háztartást, ha vállalja a közösséget olyan személyekkel, akikkel együtt lakik. A háztartási adó ugyanakkor nem opcionális, hanem mindenki számára kötelező. A fő újdonság abban áll, hogy a személyi jövedelemadót a jövő évtől nem az alkalmazó tartaná vissza, hanem minden olyan személynek nyilatkozatot kell leadnia háztartásonként az adóhatóságnak, akinek valamilyen adózandó jövedelme volt. Ennek az elképzelésnek a kivitelezése elsősorban azért okoz majd nehézséget, mert a lakosság pénzügyi és gazdasági képzettsége igen alacsony. Léteznek vállalatok a versenyszférában, akik ezt a társadalmi szolgáltatást magukra vállalták, de amit nyújtani tudnak, csepp a tengerben ahhoz képest, hogy mekkora lemaradás van a hazai és a többi európai ország lakossága között. Nagy igény lenne a pénzügyi képzettségre, amivel az emberek maguk tudnák javítani életkörülményeiket ahelyett, hogy például szociális támogatást kunyerálnának. Az adóügyi tanácsadókra azért van szükség, mert legkevesebb a mintegy 5 millió dolgozónak, de könnyen előfordulhat, hogy az új rendszer több adófizetőt fog majd érintetni, minden évben adóügyi bevallást kell tennie. Magyarán, ki kell tölteniük háztartásonként a jövedelembevallási nyilatkozatot. Alapvető könyvelési szabályokat kellene megtanulniuk millióknak, hogy milyen költség vagy kiadás írható le az adóalapból, milyen feltételeket szükséges teljesíteniük ahhoz, hogy ezt megtehessék. Az átlaglakosság alacsony fokú képzettsége ezt igencsak megnehezítheti, és kérdéses, hogy pár hónap alatt honnan fog előkapni a kormány 35 ezer adóügyi tanácsadót. Másik kétely az új rendszerrel kapcsolatban, hogy az állam miért fogja hatékonyabban működtetni ezt a bonyolultabb adózási rendszert, ha a jelenlegi egyszerűbbet sem tudta a remélt gördülékenységgel kezelni. A 15 ezer szakértő az egyik fő jelszava volt az Emil Constantinescu által patronált parasztpárti kormányzásnak, amely látványos kudarcba fulladt. Nehogy a 35 ezer adóügyi tanácsadó is csak üres jelszó maradjon, mert egy ilyen radikális adóreform szakszerűtlen kivitelezése olyan bábeli zűrzavart okozhat az ország pénzügyeiben, amit jobb elkerülni. Borbély Tamás / Szabadság (Kolozsvár) 2017. május 19.Egyházi összefogásMeghökkentő, ugyanakkor egyáltalán nem meglepő ötlettel rukkolt elő Gabriela Firea bukaresti főpolgármester. A Szociáldemokrata Párt (PSD) államelnöki ambíciókat dédelgető, vezető politikusává előlépett polgármesterasszony kijelentette: felmérést, egyfajta népszavazást fog készíteni arról, hogy a bukarestieknek mi a véleménye a hírhedt Cathedral Plaza toronyépület lebontásáról, amit egy jogerős bírósági ítélet rendelt el. Látszólag csak a bukarestieket érdeklő és érintő témáról van szó, de egyáltalán nincs így. A Cathedral Plaza egy olyan irodaháznak épült felhőkarcoló, amely közvetlenül a XIX. századi, műemléknek számító római katolikus Szent József székesegyház tőszomszédságában található. A beruházó a szükséges engedélyek nélkül húzta fel a székesegyházat veszélyeztető ingatlant, hiszen az épület közelsége a templom statikai állagát veszélyezteti. De szabad szemmel is látszik, hogy az irodaház az alapvető urbanisztikai szabályok felrúgásával épült, jócskán meghaladva a környéken lépő épületek magasságát, és ma már a korrupció jelképeként uralkodik a XIX. századi házakkal tarkított belvárosi városrész fölött. A polgármesterasszony hallani sem akar az épület lebontásáról. Romániában, így Bukarestben is eddig szinte alig fordult elő, hogy törvénytelenül épületet lebontassanak a hatóságok. A Cathedral Plaza felszámolása erőteljes jelképes üzenettel bírna, azt jelezné, hogy a hatóságok immár nem tűrik a műemlék- és városképrombolást a befektetői érdekek kiszolgálása ellenében. A bukaresti városvezetés azonban annak ellenére sem akarja megadni ezt a jelzést, hogy a bíróság jogerősen a római katolikus egyháznak adott igazat. A polgármester szerint az épületet csak a város pénzéből lehet lebontatni, mert időközben a kivitelező kámforrá vált, akárcsak az ingatlant megépíttető vállalkozás. Borbély Tamás / Szabadság (Kolozsvár) 2017. július 3.Omladozik Kövesi hatalma?A Legfelső Bírói Tanács igazságszolgáltatási felügyelete vizsgálatot indított a korrupcióellenes ügyészség és a Legfőbb Ügyészség ellen Tudorel Toader igazságügyi miniszter kérésére. A tárcavezető azt követően kezdeményezte a vizsgálatot, hogy az elmúlt hetekben egy hangfelvétel szivárgott ki, amelyen Laura Codruţa Kövesi DNA-főügyész vitatható utasításokat ad alkalmazottainak. A felvétel nyilvánosságra kerülése után Kövesi belső eljárást indított a DNA-n belül, hazugságvizsgálónak vetette alá az ülésen részt vett alkalmazottakat, ami több ügyész felháborodását váltotta ki. A korrupcióellenes ügyészségen belül pattanásig feszült a hangulat, az igazságügyi miniszter pedig tegnap kivizsgálást kért a hangfelvétel ügyében, valamint a DNA és a legfőbb ügyészség tevékenységét illetően. Toader szerint a vizsgálat nem sérti az igazságszolgáltatás függetlenségét, az eljáró ügyész döntéseit senki sem kérdőjelezheti meg egy-egy konkrét esetben, de fontos, hogy az igazságszolgáltatás ne legyen szelektív, ezért megnézik, hogy a feljelentések sorrendjében indultak-e a bűnvádi vizsgálatok az egyes ügyekben. A miniszter szerint örvendetes a DNA eredményessége, ami a korrupcióért bíróság elé állított és elítélt vádlottak nagy számát illeti, de cseppet sem vet jó fényt az igazságszolgáltatásra, az érintettek számára pedig egyenesen tragédia, hogy egyre több embert igazságtalanul hurcolnak meg. A történetnek az az újdonsága, hogy eddig Kövesit főleg a DNA által meghurcolt politikustársadalom, elsősorban a szociálliberális kormányszövetség, az RMDSZ és Traian Băsescu volt államfő támadta, most azonban egy belső lázadás jeleit mutatja, hogy a DNA munkaértekezletéről szivárgott ki a hangfelvétel. Ezen hallható, amint beosztottai teljesítményével elégedetlen Kövesi hatékonyabb munkát és több „fontos” ügyet követel a DNA ügyészeitől. Azt fejtegeti, hogy legalább egy újabb miniszter lebuktatására vagy más fontos ügyre van szükség ahhoz, hogy azok, akik nyilvánosan támadják a DNA-t, ne „másszanak rá” a vádhatóságra. Az egyik hangfelvételen Kövesi – az azóta leváltott Sorin Grindeanura utalva kijelenti: azt szeretné, ha a DNA „eljutna a miniszterelnökig” egy gyanús ingatlan-visszaszolgáltatási ügyben. A DNA nem tagadta, hogy Kövesi hangja hallatszik a felvételen, de azt állította, hogy a felvételt megvágták és szavai közé olyan kifejezéseket ékeltek be, amelyek kiforgatják szavait. Kövesi a hangfelvételen az alkotmánybíróságról és Daniel Morar alkotmánybíróról, volt DNA-főügyészről is megvető hangnemben beszélt. Szavaiból kiderül, hogy Kövesi nem fogadja el az alkotmánybíróság döntését, amely kimondta: a vádhatóság alkotmánysértően járt el, amikor a vitatott 13-as sürgősségi kormányrendelet ügyében eljárást indított. A DNA-n belül kitört konfliktus következtében nyolc ügyész kérte áthelyezését a DNA-tól, hármat a CSM elfogadott, hármat elutasított, további kettő esetében ma dönt az igazságszolgáltatás szakmai szervezete. Közöttük van az egyik legrégebbinek számító Doru Ţuluş, aki korábban fontos személyiségeket érintő aktákban ért el szakmai sikereket. Borbély Tamás / Szabadság (Kolozsvár) 2017. július 18.Hűvös tartózkodásSokakban megfogalmazódhatott az a kérdés, hogy a romániai magyar és a német kisebbségpolitika miért különbözik olyannyira, hogy magyarok és a németek nem igazán értik egymást. Ennek a nem értésnek az eklatáns példája Klaus Johannis államelnöknek és a romániai magyarságnak a nem létező viszonya, hiszen miután az elnök beseperte 2014-ben a romániai magyar szavaztok nagy többségét, semmilyen gesztust nem tett közösségünk irányába. Sokan csalódtak az elnökben, főleg Székelyföldön, ahol érzésem szerint irreális elvárásokat tápláltak irányába. Johannisra elsősorban kisebbségiként tekintettek, csak nem vették figyelembe, hogy a romániai németek teljesen más helyzetben vannak, mint a magyarok. Ebből fakad az egymás nem értése is, hiszen míg a romániai magyarság mai napig élő, aktív, népes közösség, addig a német kisebbség sajnos már csak történelmi maradvány. A népszámlálás szerint 35 ezerre becsült közösség, bármennyire is fájó, az amerikai rezervátumokban tengődő indiánokhoz hasonlítható. Már nem képes reprodukálnia magát, ezért a német kultúra népszerűsítésébe ölhet már csak pénzt a német állam, s ezt meg is teszi hatékonyan, megnyitva a német kultúra kapuját a román nemzetiségű fiatalok előtt. A szász erődtemplomok, falvak népszerűsége felfele ível a többségi lakosság körében, de ez nem elegendő ahhoz, hogy a szász épített örökség gyöngyszemeit megmentsék az enyészettől, hiszen Dél-Erdélyben sok településen szabad szemmel látszik, amint templomok, házak örök pusztulásra vannak ítélve, mivel olyan közösségek költöztek be, amelyek nem tudnak mit kezdeni a készen kapott, de számukra teljesen idegen kulturális örökséggel. Nem csoda, hogy Johannis is már a román nemzetbe asszimilálódott kisebbséginek számít, aki vajmi keveset érthet az autonómia-követelésekből. Ő maga is azzal a tudattal nőtt fel dominánsan román környezetben, hogy a magyarok el akarják venni Erdélyt. Emellett Johannis egy haldokló nemzeti kisebbség köréből érkezve, nem rendelkezhet közösségi célokkal, kisebbségi közösségi jövőképpel, ezt ugyanis szertefoszlatta a kommunizmus idején a román és a német államnak a szászok eladására vonatkozó megállapodása. Az elnök érthető módon előre menekülve, az individualista érvényesülés útját választotta és nem kis sikerrel tette, hiszen eljutott Románia elnöki székébe, de lényegében kisebbségi közösségi támogatás nélkül. Ez neki azért is sikerülhetett, mert a bázis nélkül maradt német kisebbségi szervezet elnökeként egy pillanatig sem kellett számottevő kisebbségi közösségi érdekérvényesítéssel foglalkoznia, amely ellenkezzen a román állampolitika érdekeivel. Az államfő mai székelyföldi látogatása minden bizonnyal nem fog semmi újdonságot hozni a székely zászló és az autonómia ügyében, ezeket a témákat ugyanis Johannis nem fogja érteni. Vagy legalábbis úgy fog tenni, mintha érthetetlen, lényegtelen ügyek lennének számára. A beharangozott tüntetések minden bizonnyal cseppet sem fogják rokonszenvesebbé tenni számára a magyarokat, ezért remélhetőleg, az alapfokú nemzeti identitás kifejezésének eszköztára mellett a székelyföldi önkormányzati vezetők konstruktívabb hangnemet és nyelvezetet is meg tudnak majd ütni, hogy elpanaszolják Johannis számára is érthető nyelvezeten a régió problémáit. Nem mintha az elnök ne tudná pontosan, hogy milyen gondokkal küszködik Székelyföld, hiszen ezek nagy része azonos a többi közepesen vagy gyengén fejlett régiókéval, így például a gyengén képzett munkaerő, a befektetések, a jól fizetett munkahelyek hiánya, a fejletlen infrastruktúra egyaránt akadályozza az életminőség javulását. Szimbolikájában minden bizonnyal sikertelen látogatás lesz a mai, de remélhetőleg pragmatikus, gazdaságfejlesztési célok tekintetében lesz némi pozitív hozadéka. Johannis nem fog tudni olyan nagy népszerűségre szert tenni Székelyföldön, mint Traian Băsescu, mert nincs meg benne az a kreativitás és spontaneitás, amivel a volt elnök levette a lábáról a székelyeket. Ezért feltételezhetően az elnöknek sem fog sokat hozni a politikai konyhájára a Hargita és Kovászna megyei vizit, amely összességében a hűvös tartózkodás légkörében fog zajlani. Borbély Tamás / Szabadság (Kolozsvár) 2017. július 24.Társadalmi beágyazódásAz elszigetelődést nem engedhetjük meg magunknak Az elmúlt hetekben sok szó esett az elvándorlásról, a demográfiáról, az oktatás színvonalról és a román-magyar kapcsolatokról. A képességvizsgával kezdődően, az érettségin át, a tanárok véglegesítő vizsgáján, Klaus Johannis elnök székelyföldi látogatásán keresztül egészen Tusványosig, egy láthatatlan fonal fut végig, amivel azt hiszem, nem foglalkozik eleget az erdélyi magyar elit, és nem is rendelkezik egyelőre megfelelő válaszokkal a felmerülő kihívásokra. A kérdés időnként publicisztikákban is felvetődik, de valahogy mindig elmarad egy olyan cselekvési terv kigondolása, ami közelebb vihetné az erdélyi magyarságot a kihívások megoldásához. Ebben az esetben olyan kihívással szembesülünk, amire megoldást nem fog adni nekünk sem Bukarest, sem Budapest, sem Brüsszel. A kérdésre sajátosan erdélyi választ kell adni, mert csak ez lehet érvényes. Az úgynevezett köztes területen élő kisebbségiként, vagyis a magyar kultúrából és médiából nap mint nap táplálkozó, de Románia állampolgáraiként a többségi állam mindennapjainak realitásaival is szembesülve, csakis mi érezhetjük át helyzetünk sajátosságát. Aki nem született bele a kisebbségi sorsba, és nem ismeri az anyanemzet kultúrája és nyelve mellett a többségi államét, soha nem fog tudni kigondolni érvényes tervet az etnikumközi kapcsolatok rendezésére. Természetesen nem szabad átesni a ló túlsó oldalára sem, hiszen hasznos és értékes tanácsok kívülről is érkezhetnek, ezeket nem szabad zsigerből elutasítani, a dölyfösség és a fennhéjazás ugyanis soha nem visz előre. De a kívülről érkező tanácsok, javaslatok soha nem lesznek elegendőek ahhoz, hogy ezekből összeálljon egy cselekvési terv. Ezt a munkát az erdélyi magyarság képviselőinek kell elvégezniük, s ehhez mindenekelőtt meg kell válaszolnunk bizonyos kérdéseket. Meg kell határoznunk például, hogy mit jelent számunkra az anyanyelv, legtöbbünk esetében a magyar, emellett mennyit ér és mit jelent a román nyelv és kultúra ismerete, föl kell mérnünk, hogy mennyire mozgunk ez utóbbiakban otthonosan, illetve azt kell eldöntenünk, hogy hol akarunk élni hosszú távon. A láthatatlan fonal, amire utaltam, a román-magyar viszony megnyugtató alapokra helyezése lenne, ami szoros összefüggésben áll a nyelvi és kulturális kommunikációs nehézségekkel, a kétnyelvűség hiányával, illetve egyoldalúságával, az oktatás színvonalával, és nem utolsó sorban az elvándorlással, ezen keresztül pedig közvetett módon a demográfiával. A romániai magyarság politikai érdekképviselete a szülőföldön maradást tekinti politikai hitvallása alapjának, de azt is meg kell vizsgálni, hogy a különböző társadalmi folyamatok és az azokat befolyásoló politikai döntések miként hatnak ennek a politikai „credo”-nak a megvalósulása vagy éppen meghiúsulása irányába. A szülőföldön maradást sokan hajlamosak gazdasági kérdésre leszűkíteni. Nem vitatom, hogy a gazdasági erő igen lényeges összetevője ennek a kérdéskörnek, de ugyanakkor a gazdaság fejlettsége következménye annak a kulturális, oktatási alapnak, amellyel egy közösség megteremti saját jövője erőforrásait. Ha piramisszerűen próbálom ábrázolni a dolgot, akkor a fejlett gazdaság a piramisnak valahol a felső részén jeleníthető meg, az alapoknál kell szerepelnie a társadalmi, kulturális beágyazódottságnak, az oktatásnak, ami mindennek a hajtóereje. Úgy gondolom, hogy a romániai magyarságnak a kisebbségi helyzetéből fakadó „köztesség” érzetét alapvetően befolyásolja a társadalmi beágyazódottsága, pontosabban ennek hiánya a romániai társadalmi életbe. Ez nem újszerű megállapítás, sokan felhívták már a figyelmet, hogy csak igen kevesek hajlandóak résztvenni az ország társadalmi folyamataiban, aminek az egyik fő akadálya a nyelvi kommunikációs nehézség. Az elmúlt csaknem három évtizedben, amióta megszűnt a kommunista rendszer fegyelméből következő fenyegetés és kötelezés, csökkent a román nyelvet jól beszélő romániai magyarok száma. Egyre több olyan fiatal kerül ki az iskolákból, akik nem tudnak megfelelően beszélni románul, és ezáltal, természetszerűen, beszűkülnek társadalmi tereik, érvényesülési lehetőségeik. Az erdélyi magyar elitnek több mint negyed évszázaddal a rendszerváltozás után arra a kihívásra kell választ adnia, hogy miként tudja megteremteni a fiatal nemzedékek eredményesebb társadalmi beágyazódását a romániai társadalom egészébe anélkül, hogy ezzel nőjön az asszimiláció veszélye. Például az nincs rendben, hogy Kolozsvár belvárosában magyar gyerekek úgy nőnek fel, hogy szinte alig tudnak elmakogni két egyszerű tőmondatot románul, ha párbeszédhelyzetbe kerülnek. Mindez olyan városban történik, amelynek lakossága több mint 80 százalékban román. Ezt az elszigetelődést nem engedhetjük meg magunknak, hiszen ezáltal megszűnik fiataljaink otthonosságérzete, a leszűkített etnikai közegből előbb-utóbb ki fognak törni, hogy szélesebb terepen próbálják ki magukat, amiből óhatatlanul a kitelepedés és végső soron, az elvándorlásuk következik. Erre a kihívásra nem csak a politikusoknak, hanem az egész pedagógus- és civil társadalomnak kell keresnie a választ. Olyan közös szocializációs, interaktív tereket kell kialakítani, ahol a szüleik példájától nem ösztönzött gyerekekben feloldódhat a román nyelvvel szembeni előítélet és gátlás. Sokan szóvá teszik azt is, hogy a román-magyar párbeszédnek az egyik fő akadálya az egyoldalúság, hiszen a románok közül nagyon kevesen beszélnek magyarul. Ez így igaz, de statisztikák hiányában is megkockáztatom, hogy a történelmi Magyarországhoz tartozó Erdélyben is igen kevesen beszélték a román nyelvet a magyarok közül, többnyire a románok beszélhettek magyarul. Kisebbség és többség viszonyrendszerében elsősorban a kisebbség érdeke, hogy jól kommunikáljon több nyelven. Minimum kettőn, de nem árt hárman-négyen. Az említett egyoldalúság tényét én is csak szomorúan állapíthatom meg, de úgy gondolom, ezen csak akkor lehet változtatni, ha minél több erdélyi magyar fiatal fog két nyelven – románul és magyarul - is jól kommunikálni. Csak akkor lehet érvényes és hasznos mondanivalónk a románok irányába, csak akkor fogjuk tudni felkelteni az érdeklődésüket irányunkba, ha számukra érthető nyelvezetbe öntjük, ami empátiát ébreszthet kultúránk, közösségünk iránt. Ez az egyik alap, amire etnikai paktumot, harmóniát, kisebbségi érdekérvényesítést, innovációt, kutatást, fejlett gazdaságot és jólétet lehet építeni. Borbély Tamás / Szabadság (Kolozsvár) 2017. július 27.HonosodásHitelesítette a székelyek honos népcsoporttá nyilvánítására irányuló választópolgári kezdeményezést a magyarországi Nemzeti Választási Bizottság. Magyarországon jelenleg 13, az állam által elismert nemzetiség van: a bolgár, a görög, a horvát, a lengyel, a német, az örmény, a roma, a román, a ruszin, a szerb, a szlovák, a szlovén és az ukrán. A székely lehet a tizennegyedik, ha a sikerrel jár a választópolgári kezdeményezés. Sokakat bizonyára kiráz a hideg, hiszen a román történészek legvérmesebb nacionalista vonalának képviselői már csaknem egy évszázada szajkózzák, hogy a magyar és a székely külön népcsoport lenne. A kisebbségek asszimilációját üdvösnek tekintő említett történészek szeme előtt ugyanis egyetlen dolog lebeg, így akarják megosztani a magyarokat, hogy számarányuk minél elenyészőbb legyen, és essenek el kisebbségi jogaiktól. Romániában lefutottuk már többször ezt a meccset népszavazáskor, amikor a romániai magyar politikai pártok, a székelyföldi önkormányzati vezetők arra kérték az embereket, a cenzusnál ne székelyeknek vétessék magukat nyilvántartásba, mert ezzel a romániai magyar közösség önként, dalolva, maga állítja ki halotti bizonyítványát. A felhívásnak megvolt a foganatja, hiszen elenyészően voltak végül azok a büszke, dölyfös, közösségi felelősségtudattal nem rendelkező góbék, akik székelyeknek diktálták be magukat a népszámláláson. Hasonló figurák állhatnak a magyarországi választópolgári kezdeményezés mögött is, hiszen mint tudjuk, az ostobaság, a hamis és önző kiválasztottság-tudat, nem utolsó sorban sorstársi gyűlölet határok fölött szabadon terjed, sajnos nem lehet palackba zárni. Egy ilyen kezdeményezés sikere azt jelentené, hogy Magyarországon elismernék hivatalosan a székely népcsoportot, amely tehát nemzeti kisebbség lenne. Közvetlenül minket, romániai magyarokat nem érintene a dolog, de könnyen elképzelhető, hogy egy ilyen orbitális marhaság mily lendületet adna a román nacionalistáknak, hogy bizonyítsák azt a csaknem egy évszázados fondorlatos elméletüket, miszerint a székelyek külön népcsoportot alkotnának. Nem hiányzik nekünk egy ilyen magyarországi kanyarral érkező örvütés, vannak sokkal értelmesebb és sürgősebb teendők, minthogy ostoba elméletek háttérbe szorítására pazaroljuk energiánkat. Megnyugtató, hogy a választópolgári kezdeményezés csak akkor lehet sikeres, ha a Magyar Tudományos Akadémia és a magyar Országgyűlés is jóváhagyja. Utolsó szava mindenképpen a parlamentnek lesz, és nehezen tudom elképzelni, hogy a pesti törvényhozás hozzájárulna egy ilyen eszement kezdeményezés sikeréhez. Borbély Tamás / Szabadság (Kolozsvár) 2017. augusztus 11.A centenáriumról másképpenMég pár hónap van a jövő évi román egyesülési centenáriumi év hivatalos kezdetéig, és máris elkezdődött a román-magyar vita. Legalábbis az kellene legyen, de inkább ostoba szájtépésnek nevezhető, ami a közösségi oldalakon, a médiában és főleg a román hírtelevíziókban zajlik. Kelemen Hunor lapunknak adott interjújának szavai érzékenyen érintették a román nacionalistákat, akik ismét beindították a gépezetet, és aljas módon próbálják manipulálni a román lakosságot. A vad nacionalista ordas eszméktől fröcsögő, egyoldalú televíziós adások célja, hogy a román lakosságot feltüzeljék, meggyűlöltessék a magyarokat és ezáltal előkészítenék a terepet arra, hogy megnyirbálják a nemzeti kisebbségek, kifejezetten a magyarok jogait. Abban reménykednek, hogy ezt a lakosság nagy része tiltakozás nélkül elfogadja, főleg ha ráhangolják erre. Egy ilyen burkolt terv már jó ideje észrevehető, mindenki vérmérséklete szerint ítélheti meg, hogy mekkora sikere lehet. A borúlátóknak a két világháború között vagy a kommunizmus második felében megtapasztalt kisebbségi jogfosztást juttathatja eszébe a terv, a derűlátók pedig azt hajtogatják, hogy az EU- és a NATO-tagság mindenre gyógyírt jelent, és a történelem kereke nem fordítható vissza. Nem akarom eldönteni, hogy a reménykedőknek vagy a szomorkodóknak, a lazáknak vagy a szorongóknak van-e igazuk. Arra kell odafigyelni, hogy a lehető legnagyobb mértékben vonjuk ki magunkat ezeknek az álvitáknak, hergelő lázításoknak a hatása alól. Nem kötelező förmedvényes tévéműsorokat nézni, amúgy is értesülünk hírből róluk másnap baráti beszámolókból. A Kárpát-medencében sokféle ellenséges, szervezett hergelést átéltünk már, ezeknek a társadalomba való átültetése távolról sem olyan egyszerű, mint ahogy a primitív kiagyalók sematikusan és leegyszerűsítve elképzelik, főleg ma nem, amikor számos tömegtájékozódási eszköz létezik. A románok többségében olyan kép fog élni rólunk, amilyet sugárzunk magunkról. Ha nyitott, vagány, jókedvű, kétnyelvű kisebbségiek leszünk, akkor jöhetnek a legvadabb nacionalista hordószónokok is, mert úgysem fogják tudni elhitetni a rólunk kitalált rágalmaikat nemzettársaikkal. Továbbra is arra kell törekednie a romániai magyar közösségnek, hogy büszkén, nyíltan felvállalja kultúráját, történelmét, amelyből nap mint nap erőt meríthet. Emellett a versenyképességre, az önszerveződésre kell nagy hangsúlyt fektetnie, mert ezek adják azt az erőt, amivel százezer rágalmazó, szitkozódó és gyűlölködő szóvirágbomba játszi könnyedséggel visszaverhető. Át kell látnunk a szitán, fel kell ismerni az említett álságos tervet, amely máris nem annyira félelmetes, hiszen ha rájövünk, hogy mi a célja rosszakaróinknak, könnyebben tudunk védekezni támadásaik káros hatásától. Az 1918-as román Nagy Egyesülés egyértelmű, hogy nem jelent ünnepet a romániai magyaroknak, akik ekkor veszítették el államiságukat és kisebbségi sorsba kerültek. A manipulációktól mentes, józan paraszti ésszel gondolkodó románok is tudják ezt, és lelkük mélyén át is tudják érezni, hogy amennyiben fordítva alakult volna a történelem, valami hasonlót éreznének ők is. Arra viszont nekünk, magyaroknak is vigyáznunk kell, hogy túl sok keserűség ne gyűljön fel bennünk, és mi se dramatizáljuk túl a centenáriumot. Tény, hogy nehéz év lesz a 2018-as, amikor sok oldalról megpróbálják destabilizálni az etnikai viszonyokat, de legalább mi magunk meg kellene tennünk mindent azért, hogy ezeket a kísérleteket meghiúsítsuk. Fölösleges nagyotmondásokkal nem kellene hozzájárulnunk a gyűlölködés szításához, el kell ismernünk, hogy a románoknak hatalmas ünnep ez, hiszen csodával határos módon sikerült összerakni azt a Romániát, amely ma is csak bukdácsol Európa perifériáján. Ugyanakkor olyan homogén államot sikerült összekovácsolni száz év alatt, amely 2018-ban biztos talajon áll, EU- és NATO-tag, és nem úgy néz ki, hogy hamarosan szét fog esni. Ez olyan siker, amely ha nekünk jött volna össze, minden további nélkül büszkék lennénk rá. Romániát száz évvel ezelőtt sok minden terhelte. Betegségek, írástudatlanság, gazdasági elmaradottság, hatalmas különbségek a régiók között. Ezeknek a terheknek egy része megmaradt, régiónként továbbra is jelentős mentalitásbeli különbségeket vehetünk észre, de a románság azért ma száz évvel a Nagy Egyesülés után sokkal egységesebb, mint volt akkor. A nyelv, a kultúra erős kötelék, akárcsak nekünk, hiszen száz év alatt az asszimilációs törekvések ellenére sem tudtak minket, magyarokat beolvasztani. Ezért jó lenne, ha a centenárium jegyében kevesebb görcsösséggel és egymásnak feszüléssel viszonyulnánk nemzeti félelmeinkhez, mert ezek léteznek mindkét oldalon. Mi is időnként túl érzékenyek vagyunk, ahogy a románok is túllihegik a magyarok lojalitásának kérdését, és főleg az a baj, hogy mindkét oldalon többnyire a kizárólagosságra való törekvés figyelhető meg. Azt kell elfogadni a centenárium jegyében, hogy Erdély román, magyar, szász, cigány, zsidó, örmény föld egyaránt, évszázadokon át egymás mellett éltek ezek a közösségek. Ez a jövőben sem kellene, hogy változzon, ha megfelelő józansággal viszonyulunk a mai kihívásokhoz. Nem kellene görcsösen ragaszkodni, hogy Petőfi Sándor, Nicolae Bălcescu, Avram Iancu, Kossuth Lajos „fejével gondolkozzunk”, hanem mi magunk, próbáljuk megadni saját válaszainkat a XXI. századi kihívásokra. Kell ismerni a múltat, de meg kell találni a ma érvényes fogalom- és eszköztárat, fel kell ismerni a folyamatosan változó kihívásokat. Éberséggel, nyitottsággal, hatalmas nyugodtsággal és még több türelemmel 2018-at is át fogjuk vészelni, együtt és egymás mellett, akárcsak az eddigi több évszázadot, még akkor is, ha ezt bizonyos háttérerők nem így akarják. Borbély Tamás / Szabadság (Kolozsvár) 2017. augusztus 25.EllenségkeresésReális megoldások keresése, problémák feltárása helyett sokkal inkább ellenségkeresésnek tűnik Mihai Tudose miniszterelnöknek a bankok ellen indított szóhadjárata. Mint ismert, a kormányfő kikelt azon bankok ellen, amelyek nem jelentenek nyereséget. A kormányfő ezt azzal magyarázta, hogy a pénzintézetek, akárcsak a nagy multik, kiviszik a Romániában megtermelt nyereségüket azokba az országokba, ahol az anyavállalatuk van bejegyezve. A miniszterelnök egyelőre csak fenyegetőzött, azt ígérte, hogy később adatokkal is előhozakodik, amelyek azt az állítását igazoltak alátámasztani, hogy a bankok mintegy fele csaknem két évtizede veszteségesen működik. Nehéz nem eltekinteni attól a kontextustól, amelyben ez a kijelentés elhangzott. A kormány kénytelen növelni a bevételeket, és mindenre képes, csakhogy teljesíthesse a választási kampányban tett, sok esetben felelőtlen ígéreteket. Láthattuk, hogy az első finomhangolású megszorító intézkedéseket már meghozták. Tudose most a bankokra akar rámászni, és a fenyegetőzésben odáig elment, hogy kilátásba helyezte: felszólítják az embereket, hogy a veszteséges bankokból vegyék ki a megtakarításaikat, mert nincsenek biztonságban. Borbély Tamás / Szabadság (Kolozsvár) 2017. szeptember 12.Iskolakezdés felfrissítés nélkülÚ jabb tanév kezdődött el tegnap jóval, rosszal is. Az idén sem úsztuk meg a tankönyvmizériát annak ellenére, hogy sikerült a szakemberek által jónak minősített ötödikes magyar nyelv és irodalom tankönyvet megírni, illetve megjelent a szintén ötödikeseknek szóló román nyelv és irodalom, amely a nemzetiségi diákok sajátos helyzetét figyelembe vevő tanterv alapján készült el. Ugyanakkor az ötödikesek jórészt tankönyvek nélkül maradtak, hiszen csak románul jelent meg a háromszáz oldalas, összevont leckegyűjtemény, amelynek hasznosságáról igencsak megoszlanak a vélemények. Eközben a diákok tornatankönyvvel gazdagodtak, amivel a hazai oktatási rendszer nagy sikerrel pályázhatna az ostobaságok rekordkönyvébe. Az iskolakezdés előtt a hírek három témakörről szóltak: a tankönyvek, az iskolák állapota és a tanárok béremelése. Ez utóbbiról megtudtuk, hogy a pedagógusok elégedetlenek a januártól tervezett fizetésemeléssel, és tüntetni készülnek. Sajnos ezekben a hírekben egy sort nem lehetett olvasni a tanügy meghatározó kérdéséről, a tanárok felkészültségéről, hivatástudatáról. A tankönyvek az én iskolás koromban is hiányosak és elavultak voltak. Nem kaptunk minden tantárgyból könyvet, vagy volt, amikor késve érkeztek meg. Kénytelenek voltunk cipelni őket még akkor is, ha nem mindig bizonyultak hasznosnak. Az oktatás színvonalát nem a tankönyv minősége vagy az iskolatáska nehézsége határozza meg, a humán tantárgyak esetében pedig még az iskolák felszereltsége sem mérvadó. Mindenekelőtt egyetlen igazán fontos és meghatározó szereplője van az oktatási rendszernek: a Pedagógus, akinek tehetségétől vagy tehetségtelenségétől függ a következő nemzedékek sorsa. Egy rátermett tanár csodákat művel a rá bízott gyermekekkel, egy tehetségtelen kollégája viszont akár több ezer gyereket képes megnyomorítani. A hazai oktatás alacsony átlagszínvonalának fő oka a gyengén felkészült tanári kar. Sok pozitív példa van főleg a nagyvárosokban, de vidéken, a szakképző iskolákban igen nagy hiány van a rátermett tanárokból, akik hivatástudatukkal, kreativitásukkal képesek ablakot nyitni a diák fejében és lelkében a világra, hozzásegítve őket, hogy kíváncsi, értelmes, nyitott lényekként keressék helyüket és feladatukat a társadalomban. A tanügyben voltak béremelések és még lesznek, amit csak üdvözölni lehet. De ha ezzel párhuzamosan nem javul a tanári kar színvonala, akkor minden reformtörekvésnek kudarc lesz a vége. Az igazán nagyszabású és hasznos reform a tanári kar megrostálása és felfrissítése lenne. Ehhez olyan érdembérezési rendszert kellene bevezetni, amely figyelembe veszi a teljesítményt, az oktatás minőségét. Ennek azonban még a szándéka sem körvonalazódik egyelőre a hazai oktatás irányítóiban. Borbély Tamás / Szabadság (Kolozsvár) 2017. szeptember 27.Hatalmi konfliktus, és ami utána maradA kormány tagjai ellen indított újabb ügyészségi eljárás azt erősíti meg, hogy javában zajlik a hatalmi ágak közötti leszámolás. Egyik oldalon a végrehajtói és a törvényalkotói hatalom áll, másik oldalon az igazságszolgáltatás, kiemelten a korrupcióellenes ügyészség, valamint az intézményt támogató titkosszolgálat. Az idei év erről a hatalmi konfliktusról szólt, ami mindent áthatott a belpolitikában azt követően, hogy Sebastian Ghiţă üzletember elkezdett kipakolni az igazságszolgáltatás viselt dolgairól. Az igazságszolgáltatás berkeiben is hatalmas a feszültség. A bírák nyugdíjazási kérelmei, az igazságszolgáltatási felügyelet kötelékéből kiszivárogtatott felvétel – amelyen egyik ügyész a társával folytatott beszélgetést rögzítette –, mind azt hivatott alátámasztani, hogy a bírák és az ügyészek között is megoszlanak a vélemények arról, hogy a korrupcióellenes ügyészség korrektül végzi-e tevékenységét. Ráadásul az elmúlt napokban bíróságok elnökei szólaltak meg a közösségi oldalakon és fejezték ki aggodalmukat azzal kapcsolatban, ami az igazságszolgáltatásban történik. A kormánykoalíció összezárt Sevil Shhaideh miniszterelnök-helyettes és Rovana Plumb európai alapokért felelős miniszter körül. Világossá tette, nem hajlandó eleget tenni az ügyészek kérésének, és nem teszi lehetővé, hogy vizsgálat induljon a Belina-tóról szóló kormányhatározat ügyében. Ha az ügy időzítését nézzük, akkor tökéletesen illeszkedik abba a vízióba, amit Laura Codruţa Kövesi főügyész felvázolt egy korábban kiszivárogtatott beszélgetésben. E szerint a DNA csak úgy tudja megőrizni népszerűségét, ha miniszterek, kormánytagok, egyszóval nagyhalak ellen indít vizsgálatot. Borbély Tamás / Szabadság (Kolozsvár) 2017. október 25.Autonómia 2017-benHuszonöt évvel ezelőtt, 1992. október 25-én született meg a Kolozsvári Nyilatkozat néven ismert dokumentum, illetve ezen a napon esküdött fel az autonómiára a kolozsvári Szent Mihály plébániatemplomban az akkor még egységes erdélyi magyar érdekképviselet törvényhozóinak egy része. Az akkori események főszereplői a múlt héten konferencián számoltak be emlékeikről. Arról viszont kevés szó esett, hogy mit jelent 2017-ben az autonómia. Ennek bizonyos elemei mára megvalósultak, de természetesen még messze állunk a dél-tiroli autonómiától. Huszonnyolc évvel a rendszerváltozás után le kell számolni azzal a mítosszal, hogy az autonómia pusztán egy törvényszöveg lenne, amely minden gondunkat-bajunkat pillanatok alatt orvosolni tudja. Le kell számolni azzal a tévhittel, hogy az autonómiát íróasztaltól, hangzatos szövegek írásával lehet működtetni. Az autonómiához a közösségi élet megszervezéséért áldozatot vállalni hajlandó egyénekre van szükség, akik tesznek a közösség összefogása érdekében, életkörülményeinek javításáért. Az autonómia nem lehet önmagában cél, hiszen végső értelme elvégre az, hogy a közösségünk tagjai jobban éljenek, mint most. Ennek nyilvánvalóan van egy nemzeti identitásmegőrző része, ami a kultúra ápolásában és megélésében, az anyanyelvű oktatásban, valamint az anyanyelvhasználat minél szélesebb körű használatában merül ki. Emellett az autonómiának nagyon erős gazdasági összetevője van, hiszen az önrendelkezés azt jelenti, hogy felelős emberek birtokolják azt a szükséges tudást, amelynek alapján képesek megfelelő döntéseket hozni a közösség életének hatékony megszervezéséért. A régióban – ebben az esetben Székelyföldön – erős gazdaságnak kell működnie, amely képes vállalkozókat és befektetőket vonzani. Ehhez a lakosságnak magas fokú iskolázottságra és tudásra van szüksége, hogy megfeleljen a vállalkozói szféra elvárásainak, illetve magas hozzáadott értékű termékek előállítására legyen képes. 2017-ben világosan látszik, hogy erős, dolgos közösség létezik ugyan Székelyföldön, de az oktatáshoz, a színvonalas munkához, valamint a tudáshoz való hozzáállás tekintetében alapos mentalitásváltásra van szükség. Az autonómia nem a bezárkózást kell, hogy jelentse, mert akkor olyan szűk világot építünk, amely fiataljaink számára túl kicsi lesz, és menekülni fognak onnan, mint ahogyan ez mostanában történik. Székelyföldnek nyitnia kell a körülötte élők felé, főként a románok felé, akikkel – akár tetszik, akár nem – meg kell tanulni üzletelni. Ehhez azonban elengedhetetlen a román nyelv megfelelő szintű elsajátítása és a román néplélek megismerése. Autonómia tehát azt is jelenti, hogy románul a lehető legjobban meg kell tanulni, el kell sajátítani és alkalmazni kell az információtechnológia legújabb vívmányait, bátorítani kell a fiatalokat a továbbtanulásra és vállalkozásra. Mindezt csak minőségi oktatással lehet megvalósítani. Hatalmas tudástranszferben reménykedni nem időszerű, a tudást sokkal inkább úgy lehet felhalmozni, hogy minden parányi ötletet, kezdeményezést megragadunk, és kisléptékben ugyan, de elindítunk olyan oktatási és felzárkóztatási folyamatokat, amelyek adott pillanatban elvezethetnek a kitöréshez. Sok tekintetben elmaradásaink vannak, márpedig az idő sürget. Szüntelenül kísérletezni és próbálkozni kell, különben nem találjuk meg azokat a használható és működőképes társadalomszervezési modelleket, tudásközvetítési technikákat, amelyek elvezetnek az autonómia által megkövetelt öngondoskodáshoz. Borbély Tamás Szabadság (Kolozsvár) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
